HTML

Blogidegen

Friss topikok

  • Anita 23: Á biztosan, van ott még csak egy kis biztatás hiányzik?:-)Írj valamit ,nézd meg, mennyi olvasód le... (2013.03.06. 09:33)
  • : Szia alakul már a köd?:-)nagyon eltűntél:-)biztosan sok minden történik veled ,gyerekek jól v... (2012.08.13. 20:27)
  • : Hát ez a nagy szabad ország ,itt mindent szabad:-( (2012.07.17. 13:59)
  • : Vallásos vagyok hiszem hogy ami megvan irva bekövetkezik,együtt vagy külön... (2012.05.25. 20:29)
  • : Kedves Csaba, nem hiszem, hogy a bibliai teremtéstörténet Éden-kerti fejezetei lejátszódtak volna,... (2010.03.11. 22:16)

Címkék

2007.11.10. 10:40 ződség

Máté evangélistával foglalkoztunk ma reggel a teológián. Képet kerestem róla, de inkább csak mint diadalmas evangélista kerül ábrázolásra, valahogy így (Rembrandt):

és nem pedig így (noname szerző):

Pedig ez az utóbbi, mikor még vámszedő volt, de aztán valahogy Jézus elhívta, érdekesebb (legalábbis most...)

Szóval: ez az ember egy bizonyos vámösszeget bérelt a római hatóságoktól, magyarán vám- és adósságbeszedő vállalkozó volt, aki a vámösszegre a maga hasznát is rárakta. Az ilyen emberek közutálatnak örvendtek Izraelben, a római hatalom kollaboránsainak tartották őket. Viszont biztos vagyok benne, hogy nekik is megvolt a maguk ideológiája arra, hogy legalább a maguk számára tegyék elfogadhatóvá a foglalkozásukat. Pl. az, hogy még mindig jobb, ha egy zsidó teszi ezt, mint ha rómaiaik kezébe kerülne a haszon... Vagyis el tudom képzelni, hogy az önzetlenség álcáját húzták a valójában személyes ambíciókra és az egzisztenciális fennmaradásra, sőt egyéni haszonszerzésre alapuló döntésükre.

Aligha alakulhatott ki párbeszéd köztük és az őket megvetők között: mindkettő csoport önmaga affirmációját kereste, önmagát féltette a másikkal szemben. Viszont az is valószínű, hogy Mátét a bűntudat és/vagy a kitaszítottság, megbélyegzettség folytonosan nyomasztotta. Engem az fog meg Máté elhívásának történetében, hogy Jézus nem foglalkozik benne semmilyen ideológiával. Nem érdeklik sem Máté, sem a kirekesztők érvei, pedig magamról el tudnám képzelni, hogy én éppen ennél az ideológiánál fogva próbálnék fogást találni Mátén. Jézus viszont ez alá az affirmatív felszín alá lát. Ő annyit mond, hogy "kövess engem", és ezzel kinyilvánítja, hogy szüksége van, és általában is szükség van Mátéra... Valahol Máté legprimitívebb, legalapvetőbb igényeit célozza meg, és azokat akarja betölteni... Máté szeretetvágyához szól, és ez a megszólítás válaszra is talál. Ki volt már éhezve erre ez az ember. Ezt bizonyítja az is, hogy lakomát rendez Jézusnak, ezzel pedig talán egyfajta demonstráció is lehetett a célja: tessék, tudja meg a világ, hogy én is használható, értékes, szerethető ember vagyok... A rabbinak szüksége van rám.

Nagy tanítás ez nekem. Hajlamos vagyok elveszni a teóriákban és a szavakban. Pedig ha megkapargatnám néha egy kicsit a harsány felszínt, talán csöndes, de mégis sóvárgó vágyakat, igényeket találnék. Csak így szólítható meg az ember.   

2 komment

2007.11.05. 16:33 ződség

Két dolgon gondolkodtam mostanában, ide írom őket gyorsan, hátha később még bővebben is tudok majd írni róluk. Az egyik az, hogy régóta tépelődöm azon, hogy úgy látszik, vannak olyan erők (bennem magamban), amelyek képesek megkerülni a hitet és az így megértett erkölcsi parancsokat, és azokat észrevétlenül felülírni... Vajon milyen erők ezek? Sokáig egyszerűen elfogadtam, hogy vannak... Mostanra - néhány esetben - rá is jöttem egyre-kettőre. Az biztos, hogy olyasmiről van szó, amivel szemben valami archaikus réteg bennem "önvédelmi" programot indít el, vagyis az élet védelmének parancsát adja ki. Csak ilyesmi képes erre: végső soron a legmélyebb, legarchaikusabb halálfélelem...

A másik: Jézus azt mondja: "Aki haragszik az ő atyjafiára, embergyilkos az". A harag egy olyan téma, amivel mindenképpen kell kezdeni valamit. De nem biztos, hogy az ebből a mondatból szerintem gyakran tévesen kiolvasott séma az üdvözítő. A haragról mindenképpen tudomást kell venni, kapcsolatban kell maradni vele, sőt: a búvópatakszerűen munkáló dühvel egyenesen kapcsolatba kell lépni, hogy helyes mederbe terelődjék. A harag bizonyára nem az ördög műve, nem is valamiféle evolúciós csökevény, nyilván nem szükségtelen és funkciótlan lelki reakció. Muszáj foglalkozni vele...

1 komment

2007.10.27. 12:21 ződség

Milyen furcsa ez. Lassan tizenegy éve vagyok házas, és most megint ott tudom folytatni, ahol néhány hónapja is jártam: annyira keveset tudok... 

Tényleg van valami köze ennek az egésznek az istenkereséshez. Mindenféle sebek, karcolások, mentális és lelki horzsolások ápolgatását várja tőle az ember. Kiben mekkora a megváltásvágy... És egy darabig megy is, aztán mindketten ráébredünk - ahogy egy okos embernél olvastam mostanában -: mindketten a saját megváltásunkra szerződtünk, nem pedig a másikéra... Ezen a ponton eszeveszett hatalmi harc kezdődik. De egyet azért világosan látok: lélektanilag is a legjobb megoldás, ha az ember egyetlen társ oldalán csinálja ezt az egészet végig. Míg megtanul a másik társa lenni...

Nem született még erre jobb séma annál, mint amit az evangéliumban olvasok: "ha valaki elveszíti az életét énértem [...], az megtalálja azt..." Az rendben van, hogy itt Jézus Isten-és ember kapcolatával foglalkozik, de én határozottan úgy érzem, hogy ember-ember viszonylatban sem megy ez másképp. Valahogy meg kell tanulni egy kicsit meghalni a másikért, egy kicsit elveszni a magam számára, már csak azért is, mert... így kapom azt vissza, amit mindig is vártam tőle. Valahogy elengedni a saját megváltásom igényét... és arra szerződni, hogy őróla gondoskodjam.  

Gondolkodom én sokmindenen, de már szinte szégyellem. Ez a gondolkodási mánia, ez a logománia... ez a mesterségesen túlfejlesztett intellektuális aktivitás... Olyan ez nálam, mint a vak ember hallása. Vak vagyok a gesztusokra, érzelmi zombi vagyok, és nagyjából értem is - legalábbis részben -, hogy miért is van ez így. Köze van ennek két gyerekkori tapasztalathoz is. Anyáék nagyon akartak már gyereket, évekig vártak, hogy megfoganjak. Aztán... szóval: úgy érzem, hogy a szeretetből megnyirbált autonómia-igényem restaurálásán fáradozom folyamatosan... Talán van, aki érti ezt. Ez az egyik ok. A másik... ritkán adhattam utat az érzéseimnek, és végül megtanultam elfojtani azokat. Aztán mindez így épült az éntudatomba, és ha ezen csorba esik, akkor bizony az integritásomat kezdem félteni. Ez is eléggé tipikus. Ha most valaki megkérdezné, hogy mit is szeretnék, mire is vágyom - úgy napi szinten - igazán, amivel kedveskedni lehetne nekem, hát... Bajban volnék, nehezen tudnám összegereblyézni a gondolataimat. És ez nyilván nem véletlen. Más meg öt perc alatt képes volna több oldalnyi listát összeállítani.

És van itt még annyi minden. De úgy látom, néhány dolog, néhány feladat, tevékenység, kapcsolat, személy... életem végéig el fog kísérni... A feleségem, a gyerekeim, a szöveg és a gondolkodás.  

És így van ez jól. Mindenért és mindenkiért hálás vagyok. 

2 komment

2007.10.16. 10:13 ződség

Jó lenne, ha itt most egy erős cezúra állna. Felépültem a morális öngyilkossági kísérletből. Megértettem, és megértette más is, hogy ez csak egy szokványos öngyilkossági kísérlet volt. Azt üzente: figyeljünk jobban... én rád, és te rám... Sok szenvedéssel járt. De Isten jóra tudja fordítani. Ő adja, hogy így legyen!

4 komment

2007.10.14. 18:19 ződség

Hát itt most nagyon radikálisan újra kellene értékelni nagyon sok dolgot... Azon is gondolkodom, hogy nem is egy bejegyzést talán ki kellene törölni...

3 komment

2007.10.08. 21:50 ződség

Hát, a szomszédos myrtusz-ágra, mint valami rikácsoló varjú, úgy telepedett rá a mondat: "ez nincs így Istentől".

Én meg mást gondolok. Én azt gondolom, hogy ez a mondat valamiféle félfundamentalista csökevény. Nem biztos, hogy jó némely fajta kezdődő folyamatokról ilyen kategóriákban gondolkodni. Nem hiszem, hogy ilyen-olyan folyamatok kezdete körül úgy lengedezhetne valamiféle metafizikai baldachin, hogy az aztán a folyamat további szakaszait is legitimálja. És fordítva: ha nem lengedezik fölötte az a baldachin, attól az még... fordulhat úgy, hogy Isten jótetszése legyen rajta. A kezdet sokmindent meg tud határozni, az biztos. De nem feltétlenül mindent, és ez az emberi kapcsolatokra talán halmozottan érvényes. Az szentel meg egy folyamatot, amit az abban résztvevők tesznek. A tettek, a cselekedetek, a munka, az erőfeszítés... Nem telepedhet rá semmire sem ez a lepel úgy, hogy aztán már csak a lepel súlya miatt se bírjon kibontakozni belőle semmi.

Úgyhogy nem értek egyet ezzel a mondattal, hogy "ez nincs így Istentől". Nem tartom működtethető nyelvnek ezt a "dialektust" ebben a helyzetben, nem tudja leírni, és nem tudja értelmezni sem ezt a szituációt. Hagyjuk most ezt, hogy mi van és mi nincs Istentől.

Inkább azzal kéne törődni, hogy ezután hogyan legyen úgy, hogy Istennek tetsszen a dolog...

Valahogy így bírok most gondolkodni.

Aki érti, az tartsa meg magának, mit értett meg. Talán lesz ilyen is...

2 komment

2007.10.02. 10:36 ződség

Volt idő, mikor nem mertem ösztönösen megélni az érzéseimet, mert féltem, hogy azok irányíthatatlanná válnak. Nem mertem magam kiszolgáltatni a szenvedélynek. Most meg... Alig győzöm követni őket... Örülök, ha két lépés távolságból egyáltalán rájövök, mi történik bennem. Tele vagyok érzésekkel.

5 komment

2007.09.24. 20:26 ződség

A második pontról is valamit. Mivel a házasság két ember ügye, és mivel az Istennel való kapcsolat alakulása nemcsak Istenen, hanem az emberen is múlik, ezért: sajnos, nem biztosíték, bár jó alap a közös hit egy házasságban. Láttam már hívő emberek házasságát tönkremenni, felbomlani.

Hát akkor mi? Nincs garancia, nincs biztosíték. Aki szeret, az kiszolgáltatott. De: sokat segít az önmagam és a másik ember iránti nyitottság... Sokat segít az eltökéltség, hogy önmagam sötét mélységeibe is aláereszkedjek akár, ha kell, sőt: a másikéba is... Kell valami közös eltökéltség, kell valami közösség, alapvető harmónia, a vágyak és az igények harmóniája is... De valahogy: ennek az önmagamba és a másikba vezető útnak a tudatos felvállalása... Mintha ez lenne itt a lényeg :) (Hogy megmondjam a tutit...)

1 komment

2007.09.24. 20:14 ződség

Van egy-két gondolatom, amiket mindenképpen meg szeretnék most fogalmazni, csak nem tudom, hogy fog sikerülni. A kezembe akadt egy régi könyv, 15 éve járhatott a kezemben legutóbb, egy keresztény pszichológus, Pálhegyi Ferenc műve a keresztény házasságról. Régi naplómat is olvasgattam, számot vetek a múlttal és a jelennel, értékelgetek, próbálkozom... ilyesmi... Nem figyeltem fel erre régen, de most igen: a legtöbb fundamenalista, vagy hogy is mondjam... evangelikál, vagy ahogyan magukat nevezik: evangéliumi (mintha azok, akik nem ők, nem evangéliumiak, vagyis csökkent értékűek lennének) keresztény közösség arra szocializálja a tagjait, hogy a hívő ember az érték, a fény az éjszakában, a hegyen épített város, a só, a többi viszont kár és szemét... értéktelen hulladék, míg hitre - evangéliumi, mégpedig egy nagyon szűk szubkultúra által közvetített evangéliumi hitre - nem jut. (Nem csoda, ha egy ilyen alapozás radikálisan leszűkíti a világba való beavatkozás lehetőségének gondolatát az evangéliumi hitűek számára.) Ugyanez a gondolat épül bele Pálhegyi (és az egész evangelikál közösség) párválasztási tanácsaiba is. Hívő csak hívővel... merthát.. ahogy mondják sokan: a rothadt alma rontja meg a jó almát, és nem fordítva. Kiver a víz ettől a hasonlattól, és már előre kikérem az Istent nem ismerők nevében..., még akkor is, ha az alapgondolatnak van racionalitása... Két dolog jut az egészről az eszembe, hátha sikerül mindkettőről írni.

1: Mennyiben érdem a hit, és mennyiben érték?

2: Biztosíték-e az Istennel fenntartott kapcsolat a hosszú és boldog házasságra? Meg úgy általában: mi a biztosíték rá?

Nos, kezdjük az első ponttal. Kétségelen, hogy az evangelikál szubkultúra magába szívott egy jóadag gőgöt, talán éppen saját irgalmatlanságának és szeretetlenségének leplezésére, vagy mondjuk saját kényelmére... Nem nagyon van így mit töprengeni a világ gazdagságán, az emberi lélek mélységein... Azon pl, hogy a bűn nem egy olyan egységes, transzcendens massza, amolyan metafizikai kutyaszar, ami bárhol piszkálom is meg, mindig és mindenütt kutyaszar marad, nincs is mit rajta elemezni... A bűnre nem feltétlenül gyógyír a "megbánom és elhagyom" séma, mivel itt lelki folyamatokról van szó, és azt kéne inkább felderíteni, hogy az ember mit miért csinál... És így tovább, vehetnénk végig a világ jelenségeit és azt, mennyire nem fedik ezeket le jónéhány esetben a vulgárteologizálás sémái. Könnyebb gőgösnek lenni. Csak azon kéne eltöprengeni, hogy vajon emberi erőfeszítés, vagy isteni ajándék-e a hit, vagy a kettő sajátos elegye? Honnan van ez? Hogy van az, hogy az egyik elhiszi, ugyanazon a prédikáción, hogy Jézus érte halt meg, és szereti őt, a másik meg vagy nem hiszi el, vagy nem érdekli... Aki elhiszi, az jobb ember? Azért hiszi? Vagy ha nem azért, akkor bizony nem érdem a hit. De mást mondok: akkor sem érdem, ha az illető "jobb ember", mert az sem feltétlenül őrajta múlott... Meg mi az, hogy jobb ember?... Isteni ajándék volna akkor a hit? Részben az: abban az értelemben igen, hogy Isten mindenkinek megadta a hitre való képességet. Min múlik hát? Az egzisztenciális érintettségen.. Azon, hogy van-e már olyan helyzetben valaki, hogy megértse: az Isten közvetlenül őhozzá beszél, és igenis releváns az üzenete. Hogy személyesen neki, neked, nekem üzen Isten... Na de mikor és mitől kerül valaki ilyen helyzetbe, és vajon csak egyszer?... Biztosan nem egyszer... Sok ilyen helyzet kínálkozik... Annyi mindenen múlik ez. Pl. hallani is kell az egészről... Anélkül nem megy... Szóval: aligha érdem... Kell hozzá őszinteség, bátorság... másoknál meg pont fordítva: egy kis hazugság, egy kis gyengeség... De maradjunk a "megértés" klasszikus jelentésénél, amikor valaki azt érti meg, amit meg kell értenie, amiről én beszélek itt...

Aztán meg: sokféle irányt vehet a hívő ember élete is. Miközben meg: az Istenről nem tudó vagy nem tudomást vevő emberben is munkálkodik Isten Lelke, minden emberrel törődik Ő. Mindenkit érnek késztetések, inspirációk, és bárki bárhogyan válaszolhat rájuk. Én ismerek olyan "hitetleneket", akik pontosan úgy értették meg a szeretetet, mint én Isten oldalán, csak éppen kissé tevékenyebb, hasznosabb az életük... Legalábbis bizonyos szegmensekben...

Érték az Isten iránti bizalom és hit. De nem az én értékem. Nem olyan valami, amit én hoztam létre, ami tőlem ered, ami belőlem fakad... Bár nekem is van benne munkám, hiszen ez is egy kapcsolat. Érték, de nem az én értékem, viszont nem érdem, bár Isten jótetszéssel tekint rá. A hívő ember nem értékesebb a nem hívőnél csak azért, mert hisz. Nem ez az érték az emberben. Az az érték, amit tesz, amit megért a szeretetből, a másik ember iránti felelősségből, stb... Akkor érték a hit - mondhatjuk Jakabbal -, ha tettekre váltják. Erre való, ehhez segítség, ehhez útmutató... És egyszerűen be kell látni: van olyan ember, aki látszólag hit nélkül jut ugyanazokra a tettekre, belátásokra, mint a hívő...

Szólj hozzá!

2007.09.18. 22:29 ződség

Sok keservesen sírós történetem lett...

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása