Volt idő, mikor nem mertem ösztönösen megélni az érzéseimet, mert féltem, hogy azok irányíthatatlanná válnak. Nem mertem magam kiszolgáltatni a szenvedélynek. Most meg... Alig győzöm követni őket... Örülök, ha két lépés távolságból egyáltalán rájövök, mi történik bennem. Tele vagyok érzésekkel.
2007.10.02. 10:36 ződség
5 komment
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://vattamanygyula.blog.hu/api/trackback/id/tr216337941
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
martee 2007.10.02. 19:02:53
Ez akár még jó is lehetne....
:)
martee 2007.10.02. 19:03:42
Ez akár még jó is lehetne....
:)
2007.10.02. 19:12:12
hm... "lehetne"....
gyvattam 2007.10.02. 19:25:56
Igen, Márti, értelek... De: régen én nagyon nem bíztam önmagamban, ezért nem mertem az érzéseimet megélni... Nemhogy azokra hagyatkozni, hanem már megélni sem. Azt nem mondom, hogy kiszolgáltatom magamat nekik ma... nem, mert megpróbálom legalább megérteni, követni őket...
2007.10.02. 20:03:15
hm... mondom "lehetne"...
