Blogidegen

Lábjegyzet a július 1-én életbe lépő dicsőséges sajtótörvényhez:
http://www.168ora.hu/itthon/ez-nyilt-cenzura-73962.html
felesleges reménykedni...

Szombaton, április 16-án tüntetésen voltam.
Így utólag átgondolva ezt a tüntetést, szerepzavaros Gyurcsányostul, hülyeségeket beszélő Vágóstul, demokratikus ellenzékestül... meg azzal együtt, hogy mi és ki ellen mentünk el tüntetni... valahogy erőt vesz rajtam egyfajta letargia. Tragikus, mennyi ember nem találja a helyét ebben az országban: Gyurcsánynak fogalma sincs, hogyan is pozicionálja magát másfél, súlyosan elszúrt, végül elbukott miniszterelnökségi ciklus után, Orbán képtelen elviselni a hatalomnélküliség kiszolgáltatottságát, ezért szorgos diktatúraépítésbe kezd, miután csatateret csinált az országból, mi pedig minduntalan ott állunk félúton, kifosztva: úton a reményeinktől megfosztott állapot és az új remények között, mert remény nélkül meg nem megy.

Hát ez a tanulmány rémisztően találó:
http://www.vasarnapihirek.hu/szerintem/kulturharc_radnoti_orban

Mostanában - úgy látszik - félévente írok valamit. Túl jól sikerült kikerülnöm az önreflexiót. Kellett a túléléshez. És hát a közélet terepén is csak kapkodom a fejemet.
Amin tavaly májusban még csak hitetlenkedve mosolyogtunk, kerülve az erős kifejezéseket, az ma már hidegen valóságossá kezd válni... Újfajta, valamiféle posztszocialista diktatúra körvonalazódik. De hát oly ismerős minden vonása.

Szerintem ez a cikk nagyon érdekes:
https://docs.google.com/viewer?url=http://www.dbem.ws/FeelingFuture.pdf
Arról szól, hogy az emberben vannak emlékképek a jövőről...
Magyarul itt foglalták nagyjából össze:
http://index.hu/tudomany/2010/11/18/latjuk_a_jovot/

Ignoti nulla cupido...

Jó szívvel és szeretettel gondolkodom mostanában fogadalomról, esküről, átokformulákról...

Mindegyik nagyon gyakori műfaj az alteritásban, a régmúlt időkben... A fogadalomba, eskübe szőtt átokformula valamiféle mágikus fék: az egzisztenciális biztonságérzetet növeli, és nem csoda, ha az igazmondás, és főként a törvényszéki igazmondás védelme számos kultúra alaptörvényeiben benne van. Az esküszegés, szószegés az egyik legerősebb tabu, hiszen az igazmondás bizonyos fajtái a közösségi lét fontos tartópillérei. A szóra utaltság (a másik ember szavára való ráutaltság) elképesztően kiszolgáltatottá teszi a mindenkori embert: az eskübe épített átok pedig mágikus gát, mely a biztonságérzet megalapozását szolgálja, és ez olyan kultúrákban működött is, melyek hittek a nyelv mágikus erejében...

A nyelvnek azonban nincsen mágikus ereje, bár ma is képes bárki effajta hit felé oldalazni, ha különös vágy hajtja, hogy biztonságban érezze magát ebben a világban:)

Annyi minden szól erről: otthonkeresés, biztonságkeresés, az átláthatóság keresése... Mindegy, az összefüggések rendszerének melyik szegmensét látja át vagy próbálja meg átlátni az ember... Mindig és mindenütt ezeket keresi...

És ez így van jól...

Nagyon régen írtam, és most is eléggé teoretikus leszek...

De itt minden rólam szól így is:)

"Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. [...] És őbenne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem vett hatalmat rajta." (János 1,1-5)

János evangéliuma első szakaszai az evangélium önnön mitikus terének alapszimbólumait vonultatják fel. A világosság és az élet gyakorlatilag egymás szinonímái, akár felcserélhetők is lennének egymással, de hogy egészen pontosan mik, azt nem tudjuk... Másutt derül ki, hogy Jézus metaforái is. Aztán jönnek a bináris oppozíciók alsó régióinak szereplői: elénk kerül a sötétség is... és jön majd a világ, egy teljesen megfoghatatlan metafora... és sokan mások. Világosság-Élet; Sötétség-Világ... És lehetne még egy darabig sorolni a mítosz alsó és felső térfeleit elfoglaló szimbolikus alakokat... A lényeg az, hogy ezek kivétel nélkül csak a mítosz vonatkoztatási rendszerében értelmezhetők... Egyszerűen lehetetlen valós referenst rendelni hozzájuk, fogalmunk sem lehet róla, hogy a fizikai valóságnak mely szeletei volnának azonosíthatók velük... A mítosz viszont pontosan kijelöli a kontúrjaikat: mindegyiket egymáshoz képest értelmezhetjük, aszerint, hogy a történetben éppen milyen szerepet töltenek be. De nincsen valós referensük.

Éppen ez az oka annak, hogy a bibliai kijelentésben hívő ember (jobb esetben) örök feszültségben él... A mítosz ugyanis önnön szereplőjévé teszi a vele azonosuló olvasót, aki egyszerre a fizikai világba igyekszik transzponálni a mítosz minden szereplőjét, és az így recipiált világban keresi a maga helyét... Ebben azonban a mítosz nem segít... Folytonosan szétcsúsznak a fáradságos munkával kialakított illeszkedési pontok. A hívő ember - ha becsületesen és értelmesen szemléli önmagát és világát - időről időre arra kényszerül, hogy újraalkossa önmagát, és újabb illesztési pontokat találjon a mítosz és önnön fizikai valósága között. Mi számít tehát ezek után világnak? Mi világosságnak? Mi életnek? Mi jónak, mi rossznak? Mi az ítélet? Mi az üdvösség? Mi bűn, mi erény? Egyáltalán: használhatók-e immáron ezek a kategóriák? Azt hiszem, törvényszerű, hogy ez a legutóbbi kérdés felmerült bennem, és nemleges választ találtam rá.

Örök feszültség, örök küzdelem, örök teremtés, örök teremtődés...

Mindenkinek sok erőt és sok boldogságot kívánaok:)

Elfogták a feltételezhető gyilkosokat, mégpedig éppen Debrecenben...

Annyira szerettem volna hinni, hogy egy másmilyen országban élek, de nem is tudom, miért... 

Különben nem értem, min lehet itt csodálkozni... Itt van például Morvai Krisztina újabb gyöngyszeme, amelyben nyíltan a fennálló alkotmányos rend megdöntésével fenyeget:

http://barikad.hu/node/34640

Néhány idézet belőle (Tóth Gábor, fővárosi rendőrfőkapitánynak írt nyílt leveléről van szó):

"Csupán bizakodni tudok abban, hogy a magyar rendőrséget, a magyar médiát, a magyar gazdaságot a kezében tartó, s a magyar embereket terrorizáló elit napjai meg vannak számlálva. Bízom benne és hiszem, hogy a magunkfajta magyar emberek visszakapják Hazájukat, s csak rossz emlék marad az az idő, amikor éveken át lábbal taposhatták emberi méltóságunkat és emberi jogainkat, amikor szabadon lőhettek ránk, verhettek és könnygázozhattak (20-30 cm-ről), bebörtönözhettek és kínozhattak. Főkapitány Úr, jómagam és az engem listavezetőként Európai Parlamenti képviselőnek jelölő Jobbik Magyarországért Mozgalom mindent meg fog tenni azért, hogy Magyarország a jelenlegi diktatúra helyett demokratikus jogállam legyen, ahol az emberi jogokat és az emberi méltóságot tiszteletben tartják."

Valamint:

"A gonosz erőknek nem sikerülhet Palesztinát csinálni a Hazánkból. Tájékoztatom Önt, valamint a magyar és a nemzetközi közvéleményt: az lehet, hogy a nyakunkon ülő helytartók feloszlattatják az önvédelmünkre létrejött Magyar Gárdát és ellehetetlenítik az Új Magyar Gárdát is. De azt nem fogják tudni megakadályozni, hogy ha a szükség úgy hozza, alkalmas időben a magunkfajta magyar emberek kapával és kaszával kergessék el megszállóinkat és helytartóikat a tőlünk ellopott földekről, a mi nemzeti vagyonunkból, a Mi Hazánkból.

Amennyiben más politikai ellenfeleikhez hasonlóan engem is koncepciós büntetőeljárás indításával kívánnának megfélemlíteni, tájékoztatom önt, hogy mentelmi jogom miatt ehhez az Európai Parlament összehívása szükséges. Remélem, hogy ezt nem gumilövedékek, vízágyúk és gumibotok segítségével próbálják megtenni."

Elképesztő, és hosszasabb elemzést igényel... Vissza fogok rá térni...

Április óta gyakorlatilag megszólalni sem tudok, csak kapkodom a fejem, hogy mi történik ebben az országban, és idehaza is voltak egészségi problémák... De most már mégis írok valamit...

Szegény Matyi, ötéves kisfiam, cukorbeteg lett... Június 8-án diagnosztizálták nála, a látható tartományban gyakorlatilag napok alatt alakult ki a betegsége. Három napig sokat pisilt, sokat ivott, láthatóan fogyott is, ezért vizeletmintát küldtünk a körzeti laborba. Ott kimutatták, hogy cukor van a vizeletében, be kellett vinni a klinikára kivizsgáltatni. Mint kiderült, a klinikára már 23-as cukorral került be... Másfél hétig feküdtünk bent vele, azalatt állították be az inzulin-adagját (az ő diabétesze inzulinfüggő, ifjúkori diabétesz)... Azalatt próbáltuk valahogy lélekben feldolgozni az egészet, és nagyon nem volt könnyű. Közben persze a "technikai", biológiai részleteket megtanultuk, felfogtuk, elfogadtuk... Ez a része egészen jól kezelhető, külső inzulinnal nagyjából kézben lehet tartani Matyi vércukorháztartását. Csak sajnos naponta kétszer szúrni kell, nem beszélve a cukor-mérésekről...

A lelki rész az más... 

Matyi egyelőre sokkal könnyebben veszi, mint mi. Ami meg engem illet: ilyenkor elég jól nyomon lehet követni, miféle erők is képesek mozgatni a lelket... Ösztönösen indul a bűntudat, a babona irányába, keresi a metafizikai összefüggéseket, amelyek aligha vannak (vagy ha vannak is, felderíthetetlenek, amíg az Örökkévaló le nem leplezi őket)... Immanens összefüggések viszont annál inkább vannak... A rengeteg szennyeződés... Stb... Ezeken viszont már érdemesebb eltűnődni... Mert ezek adattak a hatalmunkba... vagy legalábbis valamelyest a hatalmunkba (mint ahogyan mi meg azok hatalmába... kölcsönös ráutaltság.)

Mindegy, nagyon fáj arra gondolni, hogy inzulin nélkül Matyi... hát... nagyjából egy-két hétig bírná... Rettenetes ez.

Most, hogy a táplálékok összetételét hivatalból figyelnünk kell, egészen elképedek, hogy mennyi cukrot és szénhidrátot megzabálunk, teljesen feleslegesen. Komolyan írom, hogy mindez a mai civilizáció egyik alap-értékéről árulkodik, és ez az impulzus...

A másik a kényelem...

Az impulzus és a kényelem... Ez a két elem, a mai civilizáció talán két legmeghatározóbb beépült értéke...

Ízbeli ipulzus, látványbeli impulzus, impulzus a tapintásnak, érzelmi impulzus... Hátigen...