Most azon tűnődöm - és vagy így van, vagy sem -, hogy szerintem aki szeret, az képes maga mögött hagyni a méltóságát is, de foggal körömmel ragaszkodik a másik ember méltóságához, vagy ahhoz, hogy őt méltóságra emelje...
2009.02.23. 09:00 ződség
2 komment
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://vattamanygyula.blog.hu/api/trackback/id/tr156337699
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
SA 2009.03.11. 12:24:18
Igen! És a maga mögött hagyott méltóság észrevétlenül megsokszorozódik. (Ez már giccses, de igaz.)
miles 2009.03.13. 09:02:50
hm.. Egy jobbat hallottam, de az is igaz...
Sok mindent képesek vagyunk megbocsátani. Gyakran még azt is, ha megaláztak... de ha magunkat alázzuk meg a másik előtt, azt szinte soha...
