Két dolgon gondolkodtam mostanában, ide írom őket gyorsan, hátha később még bővebben is tudok majd írni róluk. Az egyik az, hogy régóta tépelődöm azon, hogy úgy látszik, vannak olyan erők (bennem magamban), amelyek képesek megkerülni a hitet és az így megértett erkölcsi parancsokat, és azokat észrevétlenül felülírni... Vajon milyen erők ezek? Sokáig egyszerűen elfogadtam, hogy vannak... Mostanra - néhány esetben - rá is jöttem egyre-kettőre. Az biztos, hogy olyasmiről van szó, amivel szemben valami archaikus réteg bennem "önvédelmi" programot indít el, vagyis az élet védelmének parancsát adja ki. Csak ilyesmi képes erre: végső soron a legmélyebb, legarchaikusabb halálfélelem...
A másik: Jézus azt mondja: "Aki haragszik az ő atyjafiára, embergyilkos az". A harag egy olyan téma, amivel mindenképpen kell kezdeni valamit. De nem biztos, hogy az ebből a mondatból szerintem gyakran tévesen kiolvasott séma az üdvözítő. A haragról mindenképpen tudomást kell venni, kapcsolatban kell maradni vele, sőt: a búvópatakszerűen munkáló dühvel egyenesen kapcsolatba kell lépni, hogy helyes mederbe terelődjék. A harag bizonyára nem az ördög műve, nem is valamiféle evolúciós csökevény, nyilván nem szükségtelen és funkciótlan lelki reakció. Muszáj foglalkozni vele...