Blogidegen

Tiszta hülye vagyok: hát csak most jutott eszembe, hogy az iwiw-es profilomba beírjam a blogom címét... Ja, vagy mégsem voltam hülye: nem is voltam biztos benne, hogy csinálni fogom... na, mindegy, most már beírtam :))

Megint majdnem feladtam :)) De kaptam egy kedves bíztatást (Fanni, ezúton is köszönöm), és hát... folytatom. Ki tudja, hányszor lesz még ilyen... Nekem ezt valójában nem könnyű csinálnom, mert... hogy is mondjam... egyáltalán nem eseménytelen az életem, de... valahogy mégis leginkább a gondolataimban élek. Van három gyerekem, egy feleségem, három állásom, kismillió munkám, úgyhogy van mit csinálnom, történnek is velem a dolgok... mégis... leginkább a gondolataimban élek. Meg egyébként is: aki ide ír, azt eleve a nyilvánosságnak szánja, és csak olyansmit közöl, ami... nem kínos. Olyan meg kevés van :)) Ma megint Jándon voltam (a református félórát kihagytam, szerencsére :)), viszonylag korán oda kellett érnem, értekezlet volt. Esélyteremtő iskola... Annak a nagyjából 70000 fiatalnak egy apró hányadát próbáljuk elérni, akik valahogyan és valamikor kiestek a "hagyományos" közoktatásból. Sok bajom van ezzel a mai magyar közoktatással és egyúttal mind a főiskolai, mind az egyetemi tanárképzéssel. Nagyjából annyi, hogy egyik sem képes - egyre kevésbé képes - betölteni a hivatását. Az egyetemi tanárképzés nagyjából egy 30 évvel ezelőtti társadalmi állapot oktatási igényeit modellezi és arra képez ki tanárokat, akik így természetesen képtelenek alkalmazkodni a valós helyzethez. Ha a tanárképzés nem változik nagyon gyorsan és nagyon radikálisan, hát... zűr lesz. Mi is (a mi iskolánk)... keressük azokat az oktatási formákat - mert az a fajta oktatási rend, aminek mi érezzük a szükségét, Magyarországon még messze nincs kidolgozva -, amelyekkel hatékonyan lehetne nemcsak az iskolába, sokkal inkább a "társadalomba" visszaintegrálni a hozzánk kerülő, sokszor teljesen reménytelen helyzetűnek látszó embereket. Csodálatos eredményeket lehet velük elérni, nagyon sok öröm ér engem ott, még akkor is, ha sokkal többször érzem magamat teljesen tehetelennek, mint potens "tanár"-nak. Magyart tanítok ott, és emellett osztályfőnök is vagyok. Bevallom: főiskolai-egyetemi oktatóként, irodalmi PhD-vel és immáron több éves vallástörténeti kutatómunkával a hátam mögött... büszke vagyok rá, hogy osztályfőnök lehetek ebben az iskolában.

Kérem szépen, már-már feladtam, mert nem sok értelmét láttam ennek a blognak, de aztán meg... hát most mégsem adtam fel, amint az ábra is mutatja. Belátom, ... no... nem is tudom... inkább mégsem látom be. Beleolvastam a Gorcsev Ivánéba. Az tetszik. Időm se nagyon van, ami meg van, az hülyeségre megy el. Fárasztó ez a folytonos tusaokdás: tusakodom mindenkivel, beleértve saját magamat is. Nem is tudom, mit szedjek: megnéziumot, vagy valami ütősebbet, vagy mit? :)) Jelenleg intakt vagyok, de nem sok hasznom van belőle. Persze, lehet, hogy az is használt ma nekem, hogy ... találkoztam és beszélgettem emberekkel, vagyis most csak eggyel, de legalább ő sem annak a négynek volt egyike, akikkel minden nap háborúzom. Vannak gondolataim, de kockázatosak... Hát: így tényleg nem sok értelme van egy blognak:)) Ja: megdöbbentő, de tegnap néhány amolyan underground Hip-Hop-ot hallgattam meg: a Belga néhány számát, a másik nem tudom, kié volt, de az a címe, hogy "Buzi-e vagy?".... Van ebben az országban tehetség, ezen a területen is. Közben kergetőznek a fejemben a gondolatok: eszembe jutott valamikor, hogy talán lehetne ebből a blogból egy anti-antiszemita blogot csinálni. De most elbizonytalanodtam. Aztán arra is gondoltam, hogy érdemes volna egy tudományos-közéleti fórumot a net-en... Amolyan folyóiratfélét, csak itt rögtön lehetne kommentálni akár a tanulmányokat is. Kapcsolatok éppen megvannak, csak tőke és elszánás kéne hozzá. Még tépelődöm rajta egy kicsit :))) Abban profi vagyok. Ma reggel a kislányom (hat éves) az ovis csoportjával fellépett valami színjátszó versenyen, itt Debrecenben. Nagyon ügyesek voltak, főleg a lányom (nyilván...), ő volt a főszereplő. Hát: szerencsére sokat örökölt az anyja génjeiből is.

Döbbenet ez az ország, de döbbenet a világ is. Na és ki lepődik meg ezen? :) Ahogy néztem a gyerekeket, gondolkodtam azon, hogy valóban, mennyire determinálja őket már a korai szocializáció is... Na: nem sápítozom itt tovább, megyek dolgomra. Mindenkinek szép napot! 

No, most - váratlanul, van egy kis időm, és írok, mert volna éppen mit. Még mindig maradva az antiszemitizmusnál. Háttér: ma Jándra utaztam autóval Debrecenből (Jánd Szabolcs-Szatmár Bereg Megyében van, Vásárosnaménytól pár kilóméterre), mert ott hetente kétszer egy esélyteremtő középiskolában tanítok. Az úton meg szoktam hallgatni néha a Kossuth rádióban a református félórát (vagy ami éppen van) (nem mindig van hozzá gyomrom)... Ma is meghallgattam, és hát... nagyon bosszantó volt. A szerkesztő hölgy, Fekete Ágnes, szegény, kedves és igyekvő, de meghajlik mellette a fény, főleg, ha az antiszemitizmusról készít műsort. Mélységes mély, feneketlen szellemi-lelki sötétség... A műsor két témát dolgozott fel: az egyik: a tanácsköztársaság idején hogyan tévedhetett meg annyi református lelkész és ember, hogy részt vettek a dologban... A másik: a mai magyarországi antiszemitizmus, melyről egy messiás-hitű zsidóval beszélgetett, aki rendkívül tapintatos és okos válaszokat adott a szerkesztő kérdéseire, miközben a szerkesztő szájában így rádión keresztül is láthatóan világított a negró. Érdekes: itt valahogy nem érdekelte Fekete Ágnest, hogy a huszadik század első felében hogyan tévedhetett meg annyi református lelkész, püspök és egyszerű hívő, hogy maga a református egyház és vezetősége is jelentős szerepet játszott a zsidótörvények kidolgozásában és elfogadásában, valamint a magyar zsidóság deportálásában, és abban, hogy a magyar lakosság gyakorlatilag tétlenül nézte végig, a részvétnek pislákoló jelét sem adva, az ország zsidóságának deportálását (ez van, a zsidómentő akciók elszigetelt jelenségnek tekinthetők, sajnos, nem ez volt jellemző a lakosságra - nem úgy, mint pl. Dániában, ahol a k... mennyi vita volt már ezen, és mennyire értelmetlenül...) Valahogy nem tartotta zavarónak, hogy Ravasz Lászlóról Ady olyat írhatott, hogy a magyar parlamentben egy református püspök "a legszilajabb antiszemitizmust űzi", vagy hogy sok katolikus szerző (pl. Prohászka Ottokár) eleve büszkén vállalta azt, hogy ő antiszemita... sok külföldi katolikus orgánummal együtt (mint pl. a hivatalos pápai orákulum, a Civilta Cattolica is...), és a sort a végtelenségig sorolhatnám. Nem, Fekete Ágnest ez a jelenség nem aggasztotta. Hanem mi aggasztotta? (a tanácsköztársaságos epizódon kívül): az, hogy ma egyesek kifejezetten gerjesztik ("csak a vak nem látja") azt a diskurzust, mely során az egyházat meg a lakosságot leantiszemitázzák. És ezt egy messiás-hitű zsidó előtt fejtegette.... Normális ez a nő? Hegedűsékről még nem hallott? Meg a kismillió rasszista, fajvédő akárkiről? Nem: a hölgy egy tisztán mitikus világban, térben él... Az a gondom, hogy ez a világlátás nem alkalmas a vitára, egyszerűen nem fogadja be a dialektikus érveket, magát az érvelést... 

Néhány idézet egy index-videóból (http://index.hu/video/2007/03/17/gyurcsany_bacsi_takarodj/)

Hogyaszongya: (hölgy tüntető március 15-én, két sípolás között) "Akik sipákolnak itt az... antiszemitizmus ellen, azok kérjenek bocsánatot a magyaroktól! Mit művelnek itt? A trianont ők okozták!"

Megaztán: (kicsit fejhangon folyamatosan üvöltő, bézbolsapkás, szakállas férfi) "És nem vaok rasszista me' óvastam a ekszódust! [...] Oszt akkó ne mondja nekem senki, hogy rasszista vagyok meg antiszemita!!"

Ja, és: (két hölgy, az egyik fehér pulcsiban, lófarkkal, a másik lófark nélkül): "Ne kóstolgassál! Le a cionistákkal (ujjaival ekkor V-jelet formáz)"... Másik nő (miközben egy férfi beszél hozzá): "Azt mondja nekem hogy én radikálos vagyok! Vidd már innen! Szemtelenkedik... Hát radikális... a nénikéd a radikális! (férfi közben azt mondja: hát akkor legyünk békében. Nem?)"

Na jó, elég ennyi, lassan mennem kell... Érdemes megnézni: honfitársaink megoldják az ország gondjait. De időnként úgy érezni, néznek tévét és olvasnak újságot: hallgatják Navracsicsot, olvassák Balogh Zoltánt... meg a többieket. Most éppen egy olyan retorika kezd kibontakozni, hogy a KORMÁNY (mert mindent az csinál...) azért vádolja antiszemitizmussal a különben tényleg antiszemitákat, hogy megossza a magyarokat... Végül is: mindent ezért csinál! Pedig a zsidók: na, azok okozták trianont, meg most is minden őmiattuk van.

Ja: valami történt még 15én: egy kipás fiatalembert biztonsági őröknek kellett átkísérniük talán a MIÉP tüntetői között (vagy onnan kikísérni?... hogyis? utána fogok nézni pontosan).... Szerintem ilyenre 1945 óta nem volt példa.

Belenéztem itt egy-két blogba. Hát... Az enyém marha unalmas lesz ezekhez képest... Mindegy, írom, amim van. De azért magamról is valamit (pont ezt nem terveztem...:)) Vagyis nem... Magamról most mégsem... Szegény Demcsák Zsuzsa is eléggé elnézte. No jó, neki más, mert őrá azért volt valaki kíváncsi, mert éppen pozícióba készülnek rakni, viszont a blog fordítva aligha működik (vagyis: a blogtól nem raknak pozícióba senkit, meg különben sem nagyon érdekel - kevés kivétellel - senkit, viszont ha pozícióban vagy, kíváncsiak lesznek a blogodra... ehhh.....) Ezen azért eltöprengtem. Mert hát... honnan a fenéből lehet tudni, hogy Demcsák Zsuzsának egyáltalán van blogja? Hát nyilván úgy, hogy napvilágra került a név, és valaki bepötyögte a gúgölbe, mert, ugye, keresett róla valamit, ezt-azt... Például egy blogot (hogy mást ne mondjak).

Na, mindegy, nincsen ennek olyan nagy jelentősége. Még néhány általános dolog, életérzésről, ilyenekről. Szerintem ilyenje sok embernek van :) Én például határozottan úgy érzem, hogy nem is annyira tavaly szeptember óta, hanem inkább tavaly nyár óta, az Orbán "tusványfürdői" beszéde óta (a kormány illegitim, mert hazudott, meg minden - nem olyan nagy örömmel idézem fel...)... szóval, azóta nekem ez az ország már nem ugyanaz az ország. Azóta egyre rosszabbul érzem itt magam (csak hogy világossá tegyem: a magyarországi jobboldal, vagyis inkább a Fidesz, meg a szélsők ámokfutása miatt). Őrület ez az egész. Én nem olyan régóta tudom az eszemet, 90-ben még nem voltam szavazópolgár (32 éves vagyok, immáron 3 gyermek boldog apukája.... na), inkább csak úgy 92-93-tól követem valamivel tudatosabban az eseményeket... Van abból az időből néhány halvány emlékem Orbánról is, tudom azt is (pontosabban: úgy tudom), hogy akkoriban még Iványi Gábor keresztelte egy-két gyerekét (nyilván nem véletlenül)... Őszintén szólva, olyan jelentéktelen figurának éreztem, mármint Orbánt. Aztán a 94-es választások után valaki készített vele egy interjút, azt végignéztem... És nem nagyon hittem a fülemnek... Hogy is mondjam (végül is mindegy, ki a fenét érdekel? :)) Na, gyorsan: politikust olyan "dogmatikusan" beszélni még nem hallottam.... vagyis... ehh, elcsépelt (náci propagandáról akartam írni valamit, de azok hittek abban, amit csináltak - sajnos). Szóval, éreztem ezen az emberen, hogy - igaz, igaz - egzisztenciálisan érinti, amit csinál, vagyis: létkérdésnek tartja, hogy ki ne essen az újonnan felvett szerepéből. Rettenetes élmény volt, azóta sem bírtam elfelejteni. Fájt hallgatni. Képtelenség volt kilendíteni abból a nyomvonalból, amin elindult az interjú elején. Érthető ez, amit írok?

Úgy látszik, én is belekezdek egy ilyen... öö... blogba...

Csak most még érlelem, mit írjak beléje...