Babonáról, ezotériáról gondolkodtam... Mert - bár nem akarok megbántani senkit sem - bennem a kettő össze szokott kapcsolódni... Mi is élteti őket?

Szerintem két emberi jellegzetesség: az egyik az, hogy azt az ember ösztönösen tudja, hogy a világot oksági kapcsolatok építik fel, és kutat is ilyen kapcsolatok után. DE: mindeközben önkéntelenül is szeretné leegyszerűsíteni e kapcsolatok rendszerét, mert a valós kapcsolatok felkutatása, és a világ jelenségeinek ilyen módon történő magyarázata elképesztően fárasztó és néha kiábrándító is. Ezért aztán: nagy a csábítás, hogy az ember olyan jelenségek között keressen összefüggéseket, melyek között nincsen, jóllehet valami látszólag összeköti őket (vagy még ez sem igaz).

Érzésem szerint e két vágy mozgatja a babonát és az ezotériát, de bármilyen vallásosság is tud efféle babonává válni...

Én például már rég lemondtam arról, hogy az evilági jelenségek mögött megpróbáljak valamilyen metafizikai mátrixot megsejteni. Vagyis: nem kutatom már azt, hogy ezzel vagy ezzel a jelenséggel Istennek vajon mi volt a célja, vagy inkább: ennek vagy ennek a jelenségnek mi volt a metafizikai oka (azaz: miért is csinálta Isten...) Továbbra is hiszem, hogy Isten képes belenyúlni bárkinek az életébe... És az is igaz, hogy lehetséges életszemlélet az életet útként felfogni, és azon töprengeni, hogy egy-egy jelenség, történés, és bármi, mit tud nekem üzenni Istenről, magamról és a világról... És hogy mindez beépíthető-e az "utam"-ba... Ez így rendben van.

Mégsem keresem a metafizikai okokat, mert ezeknél már izgalmasabbnak és gyümölcsözőbbnek látszik az immanencia kiismerése... Azt sem véletlenül kaptuk. És egy élet is elenyészően kevés ahhoz, hogy az ember akár közvetlen környezetének természetét is normálisan kiismerje.

Viszont kutya kötelessége...