Még mindig a János evangéliuma...
"Most pedig elmegyek ahhoz, aki küldött engem" - mondja ezt Jézus a búcsúbeszédekben, utalva arra, hogy nemsokára meg fog halni...
De ha Istenhez "el kell menni" - akarva akaratlanul erről árulkodik a nyelvi szimbolika -, akkor világos, hogy Isten "nincs itt"... Ahhoz kell elmenni, aki nincs jelen... Itt és most "e világ fejedelme" van... Isten pedig valahol másutt van, akihez a halál közelebb visz, vagy éppen a közvetlen közelébe visz. A jézusi-újszövetségi szimbolika és gondolkodás szerint tehát ki kell lépni ebből a világból ahhoz, hogy az ember Istenhez jusson... Mert Istent ez a világ - amely a "kalümma", a függöny - gyakorlatilag "elfedi"... Ez a világ pedig az autonómia tere... Az Istentől leválás tere... Az önálló döntés tere... "E világ fejedelme" - felfejtve a szimbolikát - tehát a Sátán, aki az autonóm, Istentől függetlenedni vágyó akarat alapszimbóluma...
Mindez teljesen idegen az ótestamentumi gondolkodástól... Ott senkiben még csak fel sem merül, hogy a halál Istenhez közelebb vinne (sőt inkább eltávolít tőle), hiszen evilág ura maga az Örökkévaló, aki nagyonis jelen van ebben a világban - és legfeljebb a fogságban takarja el az arcát... azért is kell az apokalipszisnek, vagyis a "hitgalut"-nak felfedni azt a galutban... Az ember legfeljebb az ősökhöz megy el, vagy a Seolba, ha meghal... De nem Istenhez, hiszen hozzá nem kell és nem is lehet a világból kilépve elmenni... Hiszen rajta kívül senki és semmi nem tartja uralma alatt ezt a világot... Azonfelül ha az ember meghal, akkor gyakorlatilag az Isten közösségéből is kilép... Mivel Isten mindent az immanens világon belül mutat meg magából, és mindennek ott is van értelme...
Párszáz év, a hellénizmussal való találkozás, az identitás összetettségének felfedezése... És máris átveszi a világ feletti uralmat egy új isten...