Kedd este beszélgettünk néhányan Alsószentmártonban. Na, az jó beszélgetés volt. Végül is, ami most hirtelen eszembe jutott, az a keddi beszélgetés egészéhez képest indifferens. De Somogyi Anti, a Kis Tigris igazgatója, aki maga is blogozik, említette, hogy ez a blogírás kicsit olyan nőies dolog. Én is így érzem, de nem tudnám megmagyarázni, hogy miért... Nem is tépelődnék rajta tovább.

Kiderült az is, hogy amit a buddhizmusról gondoltam, az nem is olyan nagy marhaság. Sajátos légköre volt annak az estének. Kicsit, mintha nem is Magyarország lett volna. Vagy nagyonis az? Anti katolikus, Takács Laci buddhista, én nem tudom, mi vagyok (görög katolikusnak kereszteltek, de megkonfirmáltattak a reformátusok is, most meg metodista vagyok, pontosabban MET-es... ez áll legközelebb az identitásomhoz... az Iványi Gábor féle MET)... aki ráadásul azért jöttem, hogy egy pünkösdista csoportot hittanból érettségiztessek le. Ültünk ott, barátságban, Anti és Takács Laci közt kedélyes vallásháború folyt, később még mások is jöttek, Pálfai Péter, és egy másik Gyula (a vezetéknevére nem emlékszem), és egy amerikai nő, Andrea, aki kultúrantropológus, és a magyarországi cigányok oktatásáról írja a disszertációját, ha jól emlékszem.

Folyt a diskurzus. Nagyon magyar volt, de valahogy mégsem. Közben mégis: úgy szimbolikusan, valahogy összesűrűsödött benne ennek az elmúlt húsz évnek minden nyomorúsága és szépsége.