Valahogy nehezen tudom rávenni magamat arra, hogy ne az átokzsoltárok lelkülete vegyen erőt rajtam. Emlékszem, kerültem már - valamikor régen - gyakorlatilag ártatlanul (ritka eset:)) nehéz helyzetbe, igazságtalanul megvádolva... valakik félre akartak állítani, és mindenféle rágalmakat vágtak a fejemhez (meg rólam mások fejéhez). Ráadásul olyan emberek, akiket korábban szerettem és nagyon tiszteltem. Arra is emlékszem, mekkora lelki tusát okozott, hogy... szóval: nyilván mindenki mindent tagadott... én meg próbáltam magamban tetten érni és blokkolni a paranoiát. És vádoltam magam, bűntudatom volt, amiért ilyesmiket gondolok, sőt: egy-két barátomnak keseregtem is róla. Persze, ezért is megkaptam a magamét. Mindennek már legalább 12 éve... Azóta rendeződött a kapcsolat.

Most nem teljesen "ártatlanul", de teljesen igazságtalanul kerültem megint ilyen helyzetbe, ráadásul nem is csak én, sőt, leginkább nem is én. Csak éppen... azok, akik áskálódnak és keresztbe tesznek... nos, ők nemigazán tartoztak sosem a legbelsőbb kör(öm)höz, jóllehet egyiküket azért mégiscsak tiszteltem. Érdekes ez, ahogy most vagyok ezzel: ma már úgy vagyok, hogy tudok értéket látni ebben az emberben mindezektől függetlenül, de... mégis beborította az agyamat az átokzsoltáros hangulat. És valahogy nem tud bűntudatom lenni miatta, bár nem bánnám, ha máshogyan is fel tudnám dolgozni az ügyet. És nem bánnám, ha jó vége lenne, csak legyen már valahogy vége.

ja, ráadásul: "még sosem volt sűrűbb homály..." Még ez is:) Ez a kettő együtt már kicsit sok :)