Fogalmam sincs, ki fogja érteni azt, amit most írok. Talán lesz olyan is... Azt hiszem, van néhány angyali érintés... miközben pereg az élet homokja (és olyanok a porszemek időnként, mintha lassan zuhanó sziklák puffognának a gyenge füvön... néha meg... csak sebes surrogást hallani... és azt sem tudom, hová nézzek) Meg van néhány... hát, hogy is mondjam... nem pénzügyi értelemben... amolyan intervenció... beavatkozás... Hogy hol húzódik a szent és a profán határmezsgyéje... na: az néha nem világos... kicsit elmosódik a szemhatár, ködös a horizont. De talán így van ez jól. 

Egyszer kimondtam, és akkor az talán káromlás volt: lehet ember embernek megváltója... És most újra eszembe jutott, de már másképpen... De akkor is! Igenis, lehet, és kell is hogy legyen ember embernek megváltója... gyógyítója, kenőcs a sebeire. És talán van olyan angyali érintés, amelyik... félbemarad. Aztán hosszú idő múlva... az érintés néhány gesztusa: akkor zárul le, akkor végződik be.

Isten hatalmas.

Annyi mindenre fény derült az utóbbi napokban. Feneketlen kút mindenki még a maga számára is. Milyen rátarti ez a mondat. De hát: teremtmény vagyok én is. 

Egy csodálatos, mindenható, felfoghatatlan értelmű Istennek csak egyetlen gondolata. Fájdalmas tud lenni, szenvedni lehet tőle: mégis olyan jó fürkészni csak ezt az egyetlen gondolatot is. Meg muszáj is...:) Nekem az...

Mennyi félelem, rettegés, szorongás... Mi minden volt itt... Aztán egy kis mozgás, valami megremeg, libben egyet a szent és a profán határvidékén... és egy élet tud megváltozni.

Érti ezt valaki?