Rég írtam. Azóta szemüveges lettem... Néhányszor, az utóbbi időkben, már elég komoly migrénem volt, és sejtettem, hogy a szemem miatt... Egy budapesti nő jött végül rá, hogy mi a hiba... Azóta szemüvegem van, és nem fáj a fejem. Bár állítólag még műteni is kéne.

Most a "szembetegségről" jut eszembe, hogy a múltkor elfelejtettem írni egy "felfedezésről", amit a Galata levélben tettem (egyesek feltételezik, hogy Pálnak is valami szembaja volt, mégpedig arra a részre hivatkozva, ahol arról van szó, hogy Pál szerint a galataiak milyen készségesen fogadták őt: "akár a szemeteket is kivájtátok volna..." értem... Szerintem biztos, hogy nincs szó szembetegségről itt...) Éppen itt mond Pál egy olyan mondatot, amely szerint "a ti próbatételeteket az én testemben nem vetettétek meg, sem meg nem undorodtatok tőle...", mikor nálatok jártam, és beteg voltam...

Vajon mit ért azon, hogy a galataiak próbára tétettek az ő "testében" (vagy teste miatt)? Nyilván olyasmire, mint ami Jób barátaival történt... Talán szuperapostolt vagy szuperembert vártak, de csak egy nyomorékot kaptak... A másik ember betegsége vagy a gyengesége néha riasztó: önmagam kiszolgáltatottságát juttatja eszembe. Jób barátai sem tudtak mit kezdeni Jób nyomorával. Hét napig csak ültek, mikor meglátták, és meg sem tudtak szólalni. Mikor pedig megszólaltak, abból sem volt sok köszönet. Önmagukat féltették, és végigtapostak Jóbon. Mert ha ennyire kiszámíthatatlan a "sors", akkor engem mi véd meg tőle? Biztos nem így van, valamit biztosan rosszul csinált, hogy így tudott járni.

Sokat gondolkodtam azon, hogy minél kevesebb frusztrációja van valakinek (vagyis minél kevesebb félelme), annál nagylelkűbb, önzetlenebb tud lenni... Érdemes megtalálni a kitörési pontokat. Máskülönben kíméletlenül végigtipor a másikon az, aki önmaga irháját menti.