Egyébként mostanában Rudolf Bultmannal foglalkozom. A protestáns kegyes kereszténység mumusa és aposztatája. Pedig zseniális teológus volt, és még ma is eleven kérdéseket volt képes feltenni saját korának. Aztán megpróbálkozott a válasszal is, de nem minden jött be neki. És? Legalább próbálkozott. Két dolgot kell csak megbocsátani neki: az egyik rész a néhány filológiai baklövése (gnósztikus János evangéliuma, meg a keresztény irodalom részbeni mandeus eredete, vagy mifene... Meg egy-két datálása sem jött be...), a másik meg az, hogy - tudomásom szerint - nem reflektált a teológia holokauszt utáni kihívásaira. Itt egy kicsit lemaradt szegény, mert el volt foglalva a huszas évek óta fogalmazgatott alapkérdéseivel, meg Heideggerrel. És mégis: zseniális, és kifejezetten orthodox fazon. Néhány idézet tőle:

"Örökké hálával tartozunk G. Krügernek sokat emlegetett 'nem egyházias teológiáról írt tanulmányáért, amely abban látta a teológus hivatását, hogy veszélyeztesse és kétségbe ejtse a lelkeket, és megrendítse a naiv hitet. Megéreztük (ti. Bultmannék a 20-as évek elején): itt az őszinteség atmoszférája uralkodik, az egyedüli, amelyben lélegezni tudunk."

Vagy még egy: "Nem elutasítanunk kell tehát a történeti kritikát, hanem föl kell ismernünk valódi értelmét: a történeti kritikának radikális szabadságra és őszinteségre kell nevelnie - mégpedig nemcsak abban a tekintetben, hogy megszabadít a tradíció egy bizonyos történelemképétől, hanem abból a szempontból is, hogy megszabadít minden lehetséges tudományos történelemképtől, és tudatosítja, hogy a tudományos megismerés egyáltalán nem képes megragadni a hit dolgait."

Később még fogom folytatni, mert engem egyáltalán nem untat...