Én annyi hülyeséget leírtam már ide... És... Szóval, rossz pillanataimat is megörökítettem már itt... kipakoltam én má' ide annyi mindent. Úgyhogy most aztán már tényleg mindegy, hogy más számára hót' evidens dolgokat is idevések... amik nekem időről időre nagy ráébredések... merénilyenvagyok, na! Hogy a gondolatnak mekkora ereje van... és azért mennyire komoly integritása van az elmének. Akárhogy is, de képes magát összeabroncsolni... Valahogy majdnem elfelejtettem, hogy eddig is mindig megvolt az a mentális erő, és az volt az, ami "továbblibbentette mindig". Bár ez az én létmegértésemben egyúttal találkozás is volt, találkozás a cselekvő Istennel. Mégis: tudom, hogy ha pl. félelmekből kecmeregtem ki, annak a magva és az ereje belőlem fakadt... Mert megvan az bennem, és nem kell fizikai kapaszkodó. Az se baj, ha van, de a megoldás mindig bennem rejlett. És közben az Örökkévaló fogta a kezemet. Ja, meg az sem mellékes, hogy Ő rakott össze így, Ő rakta belém ezt a képességet.
Most meg... elképedve kell megértenem, hogy azér' egy kis önuralom meg némi szigor mégsem ártana! Ollóként vágja ketté (szép képzavar következik) az önféltésből magam barkácsolta spirált... Elképesztő, hova tudja juttatni magát a magáról megfeledkező elme... aki önfélt, meg önsajnál.
Én most hálás vagyok (ja, és normális is...:)) Hálás mindenért. Vagy ezt már írtam?
