Kicsit rossz most a szemem, sokat kellett olvasnom meg vezetnem mostanában, de azért hátha sikerül nagyjából helyesen leírnom, amire gondoltam.
A teológián lehetőséget kaptam 14-én egy prédikációra, és nekem ez nagyon sokat jelentett. Már eleve az is, hogy összeszedhettem rendesen a gondolataimat. Tavaly is beszélhettem, és akkor is azt tudtam összeszedni, amire abban az évben jutottam, sokáig vezéreltek is azok a gondolatok. Csak persze nem minden helyzetet tudnak leírni... Az idén tovább jutottam. Nagyjából azt mondtam el, amiről lentebb lehet olvasni, viszonylag nyíltan, de azért kellőképpen általánosan is. Hogy milyen jó, hogy Isten felszabadított arra, hogy megtehetem, hogy bizonyos igényeimet, vágyaimat, kívánságaimat hagyhatom nem beteljesülni (és a végén éppen így teljesülnek...), vagy kicsit teologikusabb, szimbolikusabb nyelven: meg lehet halni, meg lehet semmisülni... mert abból igazabb élet származik... valahogy így. Karácsonyi nyelven: szabadok vagyunk arra, hogy ne ajándékozottak, hanem inkább ajándékozók legyünk... Mert ezzel többre lehet menni. Na. Lebutítva. Ilyesmi. Érdekes ez: a kívánságok, igények, vágyak, mind testi, mind lelki értelemben: életjelek. Jók. Isten teremtette őket. De lehet ezekkel kissé infantilis viszonyban is lenni, és szerintem ez ma általános, széles körben elterjedt betegség, egész egyszerűen kultúrális sajátosság. Vagyis: gyakran egyenesen rettegünk attól, ha ezek közül az éppen ott és akkor, vagy esetleg huzamosabb ideig jelentkezők is, nem teljesülnek be. Egyenesen halálfélelem... Aztán lesz belőle valamiféle lelki fasizmus: az ember simán átgázol másokon, csakhogy "mentse a bőrét", hisz "meghal", ha nem teljesülnek. Erről az infantilis viszonyról beszéltem, meg arról, hogy lehet másképp is, sőt: csak másképp lehet és érdemes. Senki nem mutatott szebb példát erre a kívánsággal kialakított "másképp"-viszonyra Jézusnál. Ad absurdum vitte a dolog logikáját. Tényleg meghalt, "hagyta magát" meghalni. Csakhogy feltámadt...
És meglepő volt, hogy mennyire megnyílt a közönség erre az üzenetre. Nagyon szorongtam a beszéd előtt, de így utólag már egyáltalán nem bánom, hogy elmondtam. Nem is hittem volna, hogy ilyen fogadókészség lesz rá.
Itthon is egyre naposabb az élet. Olyan jó ez a meleg otthon.
Az ország meg egyre szarabb. Készül egy olyan egészségbiztosítási törvény, ami nem jelentene anyagi kockázatot a biztosítottaknak, viszont csökkentené a betegek kiszolgáltatottságát, plusz csökkentené az állami szerepvállalást is az egészségügyben, így előbb-utóbb kevesebb adót kellene fizetni, ráadásul minden esély megvan arra, hogy javuljon az egészségügy színvonala. És akkor most mindenki be van tojva, jönnek a sztrájkok, és azoknak, akik sztrájkolnak, gőzük sincs, mi ellen, vagy mi mellett... Csak változás. Az ne legyen.
Ja: Válaszúton. Nekem is megküldték, hogy írjam alá TGM-ék felhívását. Talán annyi igazságot találtam benne, hogy társadalmi vitára kellett volna ezt az egészet bocsátani. Csak nem Magyarországon. Mert érzésem szerint az vezeti a kormányt abban, hogy ilyesminek ne tegyék ki az ügyet, hogy feltehetően akkor az egészből nem lenne semmi... Tényleg kellene a társadalmi vita, csak szerintem erre ez a "társadalom" még nem alkalmas.
Most visszaemlékszem egy időszakra: pár éve a Dzurinda-kormány Szlovákiában nyírbálta meg az állami kiadásokat, többek között a jóléti kiadások csökkentésével, meg volt egészségügyi reform is, meg minden. Na: mindjárt folytatom...
